Olasz lap: a magyarverő, antifa Ilaria Salis foggal-körömmel ragaszkodik a mentelmi jogához

2024. december 11. 10:48

„Nem szabad Magyarországnak kiadni egy antifasisztát sem” – jelentette ki az újdonsült EP-képviselő.

2024. december 11. 10:48
Alleanza Verdi E Sinistra MEP Ilaria Salis Press Conference In Milan

Valahányszor Ilaria Salis Magyarországról beszél (ami hetente legalább egyszer megtörténik), az lehet az újságíró benyomása, hogy az új politikus minden erőfeszítése a képviselői mentelmi jog megvédésére irányul – írja az Il Giornale.

Még a Blast France francia médiumnak kiadott nyilatkozatai is ebbe az irányba mutatnak, jelenleg a legfontosabb célja, hogy ne adják ki Rexhino Gino Abazajt, az olaszországi albán lakost, Salis barátját, aki Franciaországba menekült az európai elfogatóparancs elől, és ehelyett most Párizs börtönében van.

A lap szerint maga Salis, akire azok szavaztak, akik azt mondják, hogy elleneznek minden kiváltságot, most foggal-körömmel ragaszkodik a brüsszeli székhez.

De Orbán Viktor magyar kormányfő országa kérte parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését, hogy Salis bíróság elé álljon ott, ahol bűncselekmény elkövetésével vádolják.

„Súlyos lenne, ha Franciaország együttműködne egy antifasiszta, tehát egy politikai ellenfél átadásával, és ezért már megírt ítélettel bíróság elé állítanák” – mondta Salis.

Nem szabad Magyarországnak kiadni egy antifasisztát sem”

– jelentette ki Salis. A cikk szerzője végül megjegyezte, hogy Salis és társai világában el lehet menni Magyarországra, bármilyen bűncselekményt el lehet követni, ha majd később antifasisztának tüntetik fel magukat, hogy mentelmi engedélyt kérjenek.

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Dornfeld László

Magyar Nemzet

Idézőjel

Salist az olasz bíróság négyszer is elítélte az évek folyamán.

Nyitókép: Alessandro Bremec / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2024. december 13. 09:14
Hungary-In-Flamesnemecsekerno_007 2024. december 11. 10:56 ,,De azért benyaltál nekik…,, Kurva anyád.
kőbaltás
2024. december 12. 04:55
Ezt a férget hiba volt kiengedni a börtönből. A jogállamiság kudarcot vallott. A bűncselekménye idején még nem védte mentelmi jog,ezért csak a kiszabott büntetése után kellett volna szabadlábra helyezni,majd örökre kiutasítani Magyarországról. A történtek alapján,egy mentelmi joggal rendelkező politikus bármikor bárkit agyonverhet az utcán büntetlenül.Bravó ! Az európai jog határozottan masírozik a teljes elmebaj útján. Elég csak a norvég tömeggyilkos történetét végiggondolni.
Titi
2024. december 11. 20:08
Fogát kiverni, körmeit letépni, akkor nem lesz mivel kapaszkodni a terrorista qrvának a mentelmi jogba! Európa szégyene ez a büdös riherongy!
Ma is bukik a Zorbán...
2024. december 11. 19:30
Meg kell tisztítani Európát a bolsevista mocsoktól. Salis, Sargentini, Gino, Verhofstadt, von der Liar, meg a többi gazember helye a börtönben van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!